Nyitva tartás:
H-Cs: 9:00-17:00
P: 9:00-15:00

H-1107 Budapest, Száva utca 6.
Telefon: +3614332112
Fax: +3614332113
E-mail: info@eurhythmics.hu

Eurhythmics

A SHURE régi-új ismerősei

Ebbôl a kategóriából a Beta 181 kivételnek látszik, hiszen ez egy valóban új, színpadra, illetve stúdióba szánt, moduláris (cserélhető kapszulájú), kondenzátor mikrofon.

 

Beta 181

 Ebből a kategóriából a Beta 181 kivételnek látszik, hiszen ez egy valóban új, színpadra, ill. stúdióba szánt, moduláris (cserélhető kapszulájú), kondenzátor mikrofon. Négy verziója létezik: Beta 181/C (kardioid), Beta 181/S (szuperkardioid), Beta 181/O (gömbi), Beta 181/BI (nyolcas). Természetesen a különböző kapszulák, ill. a "nyél" külön is kaphatók, így később bővíthető a gyűjtemény...  Rendelkezésre most csak a kardioid, ill. nyolcas verzió állt, de az mind a négyről elmondható, hogy elektret kondenzátor, "oldalról hall" és elég jól bírja a nagy hangnyomást annak ellenére, hogy nincs PAD. A kimenet trafós, ami hozzájárul a mikrofon jellegzetes hangkarakteréhez. A külcsín nagyon megkapó: ha a Transformerek nyalókáznának az biztosan így nézne ki...Klasszikus Beta szín, szép design, masszív konstrukció (persze dobálni, és kalapács helyett használni nem célszerű). A kardioid hangja leginkább olyan, mint mikor egyszerre használunk egy dinamikus és egy kondenzátor mikrofont. Kifejezetten színezett: markáns magas-közép, és magas tartomány, 15kHz környékétől durva eséssel viszont ennek ellenére jó tranziens átvitellel, széles, tiszta, érthető mélytartománnyal. Konkrét és célratörő hang, egyszerre harapós és vastag. Szépnek nem mondanám, de mégis tetszik: minőségi és egy komplexebb zenei közegben is érthetőséget és konkrétságot kölcsönöz bármilyen hangszernek, az EQ széttekergetése nélkül. Olyan, mint egy felturbózott SM 57. Elektromos gitáron kimondottan tetszetős, de bármin megállja a helyét ha az a cél, hogy az adott hangszer "kidugja  fejét a mixből", vagy hogy "kottázható" legyen. Pl.: akusztikus gitárt közelről mikrofonozva (a fogólapnak azon részénél, ahol az már a test része, egy kicsit a pengetés irányába fordítva) nagyon konkrét eredményt kapunk, a harapás a közeltéri hatás miatt vastag, dinamikus méllyel párosul, ami viszont nem kerekedik felül az érthetőségen, ezáltal tiszta és ütős lesz a kapott végeredmény. Ha valakinek nem a szokásos"cirmogás" kell, hanem egy kicsit agresszívebb karakterre áhítozik, vagy nylon húros a hangszer, némi (kompresszor által nyújtott) segítséggel (,vagy már nélküle is) rendesen "letépi az ember fejét"...(Mondjuk egy Bach gitárlemeznél nem feltétlenül erre van szükség, de a könnyűnek csúfolt műfajokban azonnal bérelt helye van.)  Ha már akusztikus gitárnál tartunk, és a játékos még énekel is, érdemes a nyolcas iránykarakterisztikájú kapszulát is kipróbálni. Így is lett. Mivel csak egy Beta 181 volt az maradt a hangszeren, és egy szintén nyolcasban is használható mikrofon került az ének elé. Először mindkettőt kardioid módban, majd nyolcasban próbáltuk ki. (Egy kis csavargatással könnyedén ki lehetett cserélni a Beta kapszuláját.) Ez utóbbinál az áthallás jóval kisebb volt a két, egyébként meglehetősen közel elhelyezkedő hangforrás között (,mert a 90°-ból érkező hangokra érzéketlenek). Külön-külön hallgatva a két kardioidos verzió szebben szólt, mivel a nyolcas kombinációnál a közeltéri hatás jobban érvényesült, ezért több volt a mély viszont a már emlegetett közép-magas, magas tartomány ennél a kapszulánál kicsit moderáltabb. Ez egy kis hangszínezéssel könnyen orvosolható, így ismét jött a "harapás". Egyben hallgatva a két mikrofont viszont változtak az erőviszonyok: a "vese-eset" sokkal mosottabb, és kifejezetten beteg tónusú volt, hiszen az áthallás oda-vissza tönkretette, a külön hibátlannak tűnő gitár és ének hangot; míg a két nyolcas sokkal tisztább, kiegyenlítettebb, természetesebb és dinamikusabb volt, amit az "artista" is egyből érzékelt... A kardioid kapszulával ellátott darab közel-mikrofonozásra való. Jól használható eszköz egy kondis tranzienseivel, egy dinamikus hangkarakterével és "mackós", széles mélytartománnyal; a nyolcas pedig méltó követője a sorban...Érdemes kipróbálni őket.  

Beta 27, SM 27

 A KSM széria nagymembrános mikrofonjai felállítottak, egy mércét, és egy bizonyos elvárási szintet a SHURE többi családjával szemben is, még ha árban nincs is "közös nevező". Ennek nehéz megfelelni...és nem is mindig sikerül... A Beta 27 és SM 27 mostohatestvérek - igaz, más családban nőttek fel és más a múltjuk... Mindkettő 1"-os, 24 karátos arannyal futtatott Mylar membránnal bír, és valódi (külsőleg polarizált) kondenzátor mikrofon. Kimondottan masszív felépítéssel. 15dB-s Pad-del, kétféle mélyvágással (80Hz -18dB/o "lépészajszűrő", 115Hz -6dB/o a közeltéri hatás kompenzálására) és beépített három lépcsős pop filterrel rendelkeznek. Bírja a nagy hangnyomást és alacsony a saját zaja. Az előbbi szuperkardioid, az utóbbi kardioid. Színpadra és stúdióba is egyaránt ajánlottak, bár a Beta 27-nél a "project studio" kifejezés már sejtet valamit. Az SM 27 temetetlen múltja, miszerint ő a KSM 27 javított kiadása és jogutódja, azonnal hallható és egyértelművé teszi, hogy az inkább stúdióba való, míg a Beta színpadra. Akusztikus gitáron az SM 27 természetesebb és kiegyenlítettebb, a Beta 27 a közeltéri hatásra jóval érzékenyebb ezért a 115Hz-es mélyvágóval szól úgy, mint a "kistesó" szűrés nélkül, de még így is egy kicsit zavarosabb az alja és van egy kicsi orrosság is. Távolabbról mikrofonozva egyiknél sem elég konkrét a hang. Kicsit fedett, vagy inkább nem elég részletes. (A Beta 181 amúgy tranziensekben mindkettőnél gazdagabbnak bizonyult, persze színezettebb is...) Éneknél már jóval szembetűnőbb a különbség, főleg "főhősként" és nem az üveg keverőpult felőli oldalán, bár ott is elég egyértelmű: a mérleg nyelve az olcsóbb(!) SM 27 felé billen. Levegősebb, tisztább és konkrétabb. A beépített pop filter úgy működik, ahogyan azt színpadi énekmikrofonoknál megszoktuk. A kék testvért szuperkardioid mivolta, egy zajosabb környezetben használhatóbbá teszi: szeparáltabbnak tűnik, és kevésbé gerjedékeny.

Ha valaki házi stúdiós alkalmazásra és/vagy színpadra keres "mindenre jó", nagymembrános kondenzátor mikrofont, de nincs pénze a KSM széria valamely darabjára, az SM 27 egy jó alternatíva lehet.

Ha ugyanezt csak "élőre" szeretné, egy sóhajnyival kevesebb saját zajjal, egy kicsit nagyobb hangnyomás-tűréssel és irányítottsággal, adjon egy esélyt a Beta 27-nek.

 Beta 91A, Beta 98A

 Eléggé ismert és közkedvelt modellek utódai ők, így igazából csak az egyéni változtatásokat érdemes megemlíteni. Beta 91A az ipari sztenderd Beta 91 lábdobmikrofon folytatása. Ez egy fél kardioid iránykarakterisztikájú, elektret kondenzátor mikrofon, mely a lábdobon kívül még sok minden másra is alkalmas, pl.: cajon (hátulról), szitárgép, színpadi hang (színházi előadás, tánc, zsákban futás, lepény evés), stb... hangosítása, felvétele. Egyértelműen javított kiadás, mert az elődje gyengeségét, a mini XLR csatlakozás - vékony kábel - mini XLR - külső előerősítő kombinációt elhagyták és egy tisztességes XLR-M aljzattal látták el a már előerősítőt is magában foglaló mikrofont. Ezzel sokunk életét könnyítve meg... De ha már hozzápiszkáltak került az aljára egy kapcsoló, melyhez egy 400Hz környékét vágó szűrőt rendeltek (scoop), ami igen hasznos, ha mély-közép tartományban nagy a "tumultus". A mikrofon egy kicsit magasabb lett, de ez a használat során egyáltalán nem okoz gondot. A kialakítás strapabíró. A külcsín egy picit változott: Beta-színt kapott. Ez végül is lényegtelen, mert eddig sem a kinézetéért hanem a kiváló hangjáért és a könnyen kezelhetőségéért szerettük: kispárnára, vagy összehajtogatott (zenekari) pólóra a lábdobba helyezve azonnal kész. Színpadon egy darab polifoam-on, szőnyegen, vagy csak úgy magában is rögtön használható. Aki eddig is ismerte nem fog csalódni, sőt... Aki eddig nem, itt az ideje, hogy barátkozzon vele, és persze kipróbálja a "belül Beta91A - kívül Beta52A (vagy más sztenderd)" kombinációt arra a bizonyos "nagy" dobra.

 A Beta  98A elektret kondenzátor mikrofon is átesett egy-két változtatáson elődjéhez képest, hiszen kardioid kapszulával szállítják (míg elődje szuperkardioid volt, igaz "vese" opcióval), fekete helyett ő is Beta-színű lett, és két verzióban rendelhető. Az egyik a Beta 98A/C, mely 7.6 m-es könnyű kábellel, külső előerősítővel és az RK282 nevű rázkódás-mentes kengyellel rendelkezik mikrofonállvánnyal való használathoz. Persze az A56D nevű dob-adapterre téve is lehet ügyeskedni...A másik a Beta98AD/C, mely 4.6 m-es strapabíró madzaggal, szintén külső előerősítővel, és egy A98D nevű dob-adapterrel bír. Ez utóbbi egy hattyúnyak ás a már említett A56D felfüggesztésének kombinációja. A hattyúnyakba egy csavarral rögzíthető, és kényelmesen beállítható. Érdemes megemlíteni, hogy van egy Beta 98AMP nevű modell (ez külön termék), melyet beépített előerősítővel, XLR kimenettel (nincs mini XLR-es kábel), hattyúnyakon elhelyezett kapszulával, és egy új A75M nevű univerzális (majdnem mindenre felszerelhető) adapterrel láttak el. Ütősökre és fúvósokra egyaránt jól használható mikrofonok, dinamikus és nyitott hanggal...

KSM42

Ez egy kifejezetten énekre, ill. beszédre kitalált, kardioid, külsőleg polarizált kondenzátor mikrofon. 1"-es, 24 karátos arannyal futtatott Mylar membrános darab, mely belső és külső pop filterrel is rendelkezik. Ez utóbbi egy mágnes segítségével a felfüggesztéshez rögzíthető és elsőre belopja magát az ember szívébe... Nagyon alacsony a saját zaja és torzítása, nagyon jó a tranziens-átvitele. Érzéketlenebb a közeltéri hatásra és a távolság apróbb változásaira, így Stevie Wonder ideális ének mikrofonja... A tréfát félre téve, tényleg működik. Teljesen belebújva a "nyálfogóba", sem válik fedetté a "performanci" sőt igazából itt kapja meg a testet. Akinek hiányzik az egyébként közelről jelentkező "búgó" hang, az hangszínezéssel könnyen orvosolhatja ezt; viszont mindenképpen kiegyenlítettebb a mély, mély-közép tartomány a távolságtól független(ebb)ül, mint más modelleknél. Ez olyan hangszereseknél is előny, akik szeretnek táncolni a mikrofon előtt; vagy egy gyengébb képességű instrumentummal rendelkeznek, amit közelről "megtámadva" a hibái mellett az érthetőségét is felnagyítja, miközben a minőségi hangot maga a mikrofon teszi hozzá. Pl.: olcsó akusztikus gitárból, "drágábbat" tud "csinálni". Ezen színezett jelleg éneknél és beszédnél is jelentkezik: nem transzparens, de minőségi, levegős, részletgazdag (jól hallhatóan részletgazdagabb, mint a Beta 181, Beta 27 vagy SM 27 modellek; viszont kicsit "broadcast"-os a karakter. Ízlés, felhasználási cél és a "főhős" hangi adottságai határozzák meg, hogy ez jó vagy sem. Aki stúdióba vagy akár élőbe, elsősorban (de nem csak) énekre használható, pénztárcát kímélő mikrofont keres, az tegye listája élére.  Az biztos, hogy rászolgált a KSM családnévre, és a távolság-érzéketlenebbség miatt sokkal szélesebb felhasználási körnek örvendhet, mint azt először gondolnánk. A zenei mellett a rádiós, reklám, voice-over és filmszinkron környezetben is megállja a helyét. (Bár ez utóbbinál a transzparencia elég fontos...kivéve, amikor nem...na, ilyenkor nagyon jó.) 

 SE535, SE425

A füles-monitorok (IEM) népszerűsége hamar felkeltette a gyártók érdeklődősét a hétköznapi felhasználók iránt is. Ebbe a versenybe s SHURE egy külön kommersz szériával igyekezett beszállni. Mostanra a kétirányú fejlesztés közös nevezőre került és nincs megkülönböztetett színpadi, ill. otthoni termékcsoport; csak egy, a két család előnyeit ötvöző izolációs fülhallgató széria. Ennek két tagját sikerült egy kicsit megkaparintani és az élet rögös útjára bocsátani. Kisebbek, jóval kényelmesebbek, mint elődeik; a kábelük lecsatolható, és az aranyozott csatlakozásnál szabadon elforog, így egyszerűbb elvezetni azt. Mindegyikhez jár egy 6.3-3.5 jack átalakító, telefon adapter, hangerő szabályzó, mini keménytok, tisztító szerszám és különböző "zsírdugók"; vagyis szivacsból vagy szilikonból készült más-más méretű, formájú, színű, akár méretre is szabható fülbetétek. Ezek segítségével a külső zajok elég jól kiszűrhetőek: olyan, mint egy jó füldugó, csak szól benne a muzsika...

 Az SE535 a legfelsőbb kategóriát képviseli, ez az árában és megszólalásában is rögvest megmutatkozik. Két verziója van: sima átlátszó, vagy bronz metál. Két basszus és egy középmagas kapszulával rendelkezik oldalanként, ami még a legszőrösebb szívű dobosokat és basszusgitárosokat is elégedett mosolygásra készteti. Aki ismeri az SCL-5-t (ehhez hasonlítgatva próbáltam ki, hogy más számára is legyen támpont), az még több simogató mélyre és kevesebb közép, ill. magas-közép tartományra számíthat. Bár elsőre kicsit fedettebbnek tűnik, és kevésbé szemléletesnek, ami logikusan következik a hangkarakteréből, IEM felhasználásnál ez könnyen korrigálható. Azonnal kiderül, hogy nagyon dinamikus és részletes, ami "beleülős" mélyekkel párosul. Az először kicsit túlzásnak tűnő, de amúgy nagyon kiegyenlített mély tartomány itt nagyobb dinamikát és ütést jelent a felhasználónak, és könnyebb kezelhetőséget a monitort keverő hangmérnöknek. Tisztességes szubbasszus érzetet kapunk, mintha egy P.A.-t hallgatnánk. Kevésbé kell kordában tartani az alját, mert nem "koccol" (szép szakzsargon) le olyan könnyen, ez pl. lábdobnál nem kis előny... Énekre is kimondottan kellemes: nagyon széles spektrumban szólal meg benne a zene, nagyon inspiratív de elég részletes és szemléletes ahhoz, hogy a biztos intonációt kiszolgálja. Hangszeresként pedig kitűnően érezhetjük magunkat bármilyen közegben, függetlenül attól, hogy milyen tartományban vagy funkcióban is dolgozik instrumentumunk!

"Konzerv" zene hallgatásánál a fedettség nem jelentkezik, sőt az álló mutatóig maszteringelt, MP3-ra optimalizált, szubbaszus nélküli felvételek legalább kellemesebbé, hallgathatóvá válnak; az egyébként meg jól szóló felvételek ezen sem okoznak csalódást: hi-fi-sen szólnak.

 Az SE425 egy fokkal lejjebb helyezkedik el a ranglétrán. Szintén két verziója van: sima átlátszó, és ezüst-metál. Ebben "csak" egy basszus és egy közép-magas kapszula van oldalanként. A karaktere leginkább az E3-ra emlékeztetett (itt ő volt az összehasonlítási alap), több közép-magassal; kevesebb de ugyanakkor szélesebb mélytartománnyal. Őszintén szólva nekem az E3 jobban tetszett, de ez nem mérvadó: volt olyan énekes, aki ülőfertályát a földhöz verte örömében, hogy "Ez az!". Ízlések és pofonok... Az biztos, hogy ez a darab is minőségi hanggal bír; a közép-magas, magas világa nagyon részletes (nekem már túlzottan csattogós), és dinamikus az alja (bár kicsit kevés), viszont nagyon érthető a közepe. Ez lehet az énekesi öröm oka, hiszen a pontos intonációhoz a részletes, tiszta közepek és magasak elengedhetetlenek, a túlzott mélyek viszont zavaróan hathatnak. (Ezért kerül az SE535 annyibba amennyibe, mert ott az alja is nagyon tiszta bír maradni, ha adottak bizonyos feltételek...). Tehát ha énekes vagy, de nincs pénzed a nagyon drágára, a drága is megteszi... Természetesen hangszereseknek is érdemes kipróbálni, talán a dobosok és a basszus eszközöket nyúzók érezhetnek némi hiányt, bár ha a tradicionális jazzre gondolunk (ahol a lábdobbal és tomokkal szemben nincs "bálnaszív" követelmény, viszont a tiszta, érthető cintányérok annál inkább létszükségletet jelentenek) ez kimondottan jó választás lehet. Nem beszélve az egyéb ütősökről, timpani kivétel... Konzerv zene hallgatására nem találtam túl kellemesnek, kivéve ha valaki a cicergést szereti vagy beoltották mélyekkel így nincs rájuk szüksége... Jó, ennyire nem vagyok gonosz (de igen), aki teheti próbálja ki erre is, hiszen mindenkinek mást és mást jelent a szép.      

[ 2011. március 23. 17:26 ]